19-20.jpg4p.jpgFB cover.jpgFB_cover_suncev_kutak.jpgUntitled.jpgdeca.jpgsala.jpgst.jpgstari prozori.jpg

Vendégeink érkeztek


Az idén a „Szonya Marinkovity” általános iskola is részt vesz az „Evropsko Selo” projektum megvalósításában. 2013 április 24.-én, a nagykövetségen gyakorlatait végző jogász, Johan Hagelin és Szerbiából származó barátnője Aleksandra Komazec, aki külömben farmáciát tanul Svédországban, meglátogatták iskolánkat. Svéd recept szerint készült kalácsokkal vártuk be őket, amelyeket a hatodik osztály tanulói készítettek, osztályfőnökük Nagy Valentina segítségével. Ez után reszt vehettek az ötödik osztályosok szerbóráján, melyet Svetlana Simićević szervezett. Itt a diákok egy vetélkedőt szimuláltak, melyben a résztvevőknek rá kellett jönniük arra, hogy a titokzatos személy valójában Astrid Lindgren, ismert svéd írónő főhőse „Harisnyás Pipi”, akinek egy kislány be is öltözött.

SAM 1592

 

 Megmutattuk Aleksandrának és Johannak a Miljan Prelević rajztanárral együtt, fából és papírból készített viking hajót és a külömböző viking fegyvereket.

SAM 1586

Gera Anna negyedikesei bemutatták svéd nyelvtudásukat és leellenőrizték Svédországról elsajátított informáciok érvényességét. Magyar néptáncot táncoltak és énekeltek, végleg pedig Johannak és Aleksandrának is táncra kellett velük perdülni. Ljubica Panić és Vesna Jovanović tanítónénik elsőseihez és másodikosaihoz éppen rajz órára toppantunk be, melyen a diákok Svéd, Johan pedig Szerb zászlót tanultak meg rajzolni. A kitűnő rajzra és ciril betűkkel való írásra, vendégünk még ötöst is kapott.

SAM 1642

Szerda Tamás angoltanár óráját is meglátogattuk, amelyen a hatodikosok és két hetedikes tanuló is részt vett. Ezen az órán, ugyanúgy mint a már fönt említetteken, a diákok Svédországról kérdezhették a vendégeket. Ílymódon megtudhattuk, hogy náluk az általános iskoláztatás kilenc évig tart, míg a középiskola csak háromig, és ott hetedik osztályig nem osztályoznak a tanárok. Ők diákokként több időt töltenek az iskolában mint az itteniek. Tizenöt percig tartanak a szüneteik és még ebédet is kapnak az iskolán belül. Tradicionális ételnek a húskuglik számítanak nálluk, de legtöbben pizzát és tésztaféléket esznek. Johann viszont elmondta nekünk, hogy nagyon szereti a burekot és a csevápot is. Az osztálylátogatások során megtanítottuk velük szerbül és magyarul is az alapvető kifejezéseket, ők pedig a diákoknak kulcstartókat osztogattak emléktárgyként. Mindent összevéve, ezt a látogatást kellemes élményként ítélték meg. Megdícsérték az iskolánk diákainak nyelvtudását és a figyelmes vendéglátásunkat.

SAM 1621

 

Joomla templates by a4joomla